2012. március 5., hétfő

Aszalt szilvás húskockák

Ez az egytál étel is úgy született, hogy mindenből volt egy kevés otthon, amit felakartam hasznosítani és igazán jó végeredmény lett. A fotó lehet, hogy nem tükrözi vissza, hogy mennyire finom is volt, de nekünk ízlett:)


Aszalt szilvás húskockák

Hozzávalók:

30 dkg sertéshús, 5 db közepes krumpli, 1 nagy fej vöröshagyma, 10 dkg aszalt szilva, só, bors, olaj, 1 kk mustármag, 1 kk oregánó, 2 cikk fokhagyma.


A krumplit és a hagymát megpucoljuk, felkockázzuk, valamint a sertéshúst is. A húskockákat egy kissebb tálba vagy zacskóba tesszük és leöntjük kevés olajjal, megszórjuk a fűszerekkel és a vékony szeletekre vágott fokhagymával. Lezárjuk és kb 3 órát hagyjuk a hűtőben pácolódni. Mikor letelt az idő, a krumpli- és a hagymakocákat, az aszalt szilvákat és a pácolt sertéshúst (páccal együtt) egy sütőzacskóba tesszük, aminek a száját jó szorosan bezárjuk, fogvájóval 6-7 lyukat szurkodunk a zacskóra. 180 fokos sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Ha ezalatt már készen van a krumpli, de még nem pirult meg, akkor szétvágjuk a zacskót és hagyjuk pár percig még a sütőben, amíg szép piros lesz.

Tipp: Esetleg a kimagozott aszalt szilvákat ketté vághatjuk, ha "túl nagy falatnak" találjuk őket.

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése