2012. április 13., péntek

Sokoldalúság díj

Lizitől díjat kaptam!:) Nagyon örültem neki. Most pedig igyekszem eleget is tenni a díjnak: el kell árulnom 7 olyan dolgot magamról, amiről eddig még nem beszéltem a blogomban és továbbadni a díjat 15 embernek.



1. Szeretek Csíkszeredában élni, már 6 éve lassan itt élek, de nagyon sok dolog köt Kézdivásárhelyhez: barátok, család, ott érzem a legnagyobb biztonságban magam.
2. Mind a négy nagyszülőm él és nagyon szeretném, ha az életem következő fontos lépésein is ott lennének és mind a négyen megérhetnék az első dédunokájukat (is).
3. Még 2 emberrel megigértük, hogy "sose halunk meg" :)) eddig sikerült megoldani :D
4. Talán naivan, de mindig hiszem, hogy velem és a szeretteimmel semmi komoly baj nem történhet, ebben valószínű erősít, hogy mellettem vannak még nagyszüleim.
5. Ezzel lehet nem vagyok egyedül, de kamaszkoromban azt mondtam, hogy "én nem lesz olyan, mint anya". Most pedig bár feleannyira szeretném, ha olyan jól tudnám csinálni a dolgokat, mint ő, most már remélem, hogy olyan leszek, mint ő :)).
6. Az emberi tulajdonságok, amik a legjobban kitudnak ábrándítani: hazugság, kétszínűség, ha valaki nem korrekt és ha madárnak néznek.
7. Félek a tehenektől és a lovaktól :))

A 15 ember nem tudom meglesz-e, de igyekszem. Szóval, akiknek a továbbadnám, ha elfogadják:

Dalma - hogy ne csak gasztróblog legyen és mert nagyon tetszenek a munkái 
cukigyö - mert tényleg sokoldalú a blogja
Erika - mert tetszik a felfogása, mégis keveset tudok róla
Rózsa - tetszenek nagyon a munkái


És akkor azok, akiknek a főztje tetszik, a teljesség igénye nélkül:


Timi
Barbi
Culinaria Ungaria
HajniZoli blogja
Gabriella
Gerdi
Gesztenye
hankka
Makacska
Lilla
Moha

És egy ráadás blog és + 1 információ rólam (nagyon belelendültem:)) 


Ottis - mert az ő gasztróblogja volt az első amelyiket olvasgattam és "fertőztem" meg vele a környezetem, majd indítottam én is egyet. Nekem az ő blogja A Gasztróblog :)
 
 
 





 

16 megjegyzés:

  1. Kedves Kata, nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, és örülök, hogy elindítottad a blogodat, és örömedet leled benne!!Gratulálok a díjhoz, mert megérdemled!És a díjat is köszönöm :).

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kata nagyon köszönöm a díjat és Neked pedig gratulálok hozzá! :)
    Nagyon szerencsés vagy, hogy élnek a nagyszüleid, sajnos nekem már régóta egyik sem és apukám is elment 9 éve.. :( Annámat nem is láthatta. Férjemnek és nekem is csak anyukánk él. Ilyen az élet, ad és elvesz.
    Aranyos az ígéretetek, hogy sosem haltok meg, ezt már én is ígértem a nagylányomnak! :) Az pedig megmosolyogtatott, hogy félsz a tehenektől és lovaktól. :)) Legyen sok örömed még a blogban és az életben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves szavakat, nagyon jól esnek:) Csak ülök és mosolygok, nem is tudom mi egyebet írhatnék, jól estek a szavaid :)

      Törlés
  3. Köszönöm a díjat és gratulálok neked is!
    Örülök,ha szívesen benézel hozzám,ilyenkor amikor ilyen dicséreteket kapok akkor mindig új lendülettel tudok tovább varrogatni.
    Kívánok sok örömöt és kitartást a bloghoz.
    Rózsa.

    VálaszTörlés
  4. Szia Kata! Örömmel olvastam rólad a 7 dolgot, nagyon szépen és szépeket írtál. Jó dolog, hogy a nagyszüleid is élnek és ennyire ragaszkodsz a családodhoz - mindig feltűnik nekem, ha valaki ennyire ragaszkodik a szeretteihez, mert én is nagyon ragaszkodó típus vagyok a szeretteimmel kapcsolatban. Sajnos nekem 3 nagyszülőm már nagyon rég meghalt, az egyik nagymamám pedig pár hónapja ment el közülünk 92 évesen, azóta is minden nap eszembe jut. :(

    Gratulálok a díjhoz és köszönöm szépen, hogy a tovább adásnál rám is gondoltál, nagyon aranyos vagy. Ha lesz kis időm, igyekszem kitenni.
    Üdvözöllek

    VálaszTörlés
  5. Hú,köszönöm szépen.Még sosem kaptam díjat.Jó,hogy pont tőled kaptam,mert nem rég kezdtelek el olvasni,úgyhogy nekem ezek tényleg titkok voltak:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy én adhattam az első díjat :)

      Törlés
  6. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, igyekszem kitenni mielőbb a blogra. Érdekes dolgokat osztottál meg magadról, talán idővel egyre több dolgot tudunk meg egymásról így virtuálisan is

    VálaszTörlés
  7. Kata! Nagyon szépen köszönöm, nagyon kedves vagy:-)

    VálaszTörlés
  8. Köszönjük szépen a díjat Kata! Meglepett, hogy Csíkszeredában élsz, én is ott születtem és éltem:)...Mikor hazamegyek talán még össze is futhatunk:) továbbra is szívesen olvasunk, követjük a blogodat, a receptjeidet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, nem is gondoltam volna :) nekem természetesen a receptek is nagyon tetszenek, de főképp a képek... mindegyik gusztusos, kívánatos, szép háttérrel. Én még fejlődőfélben vagyok, talán majd ha sok pénzem lesz, veszek egy jobb fényképezőgépet, de csak halkan mondom, mert a mostani is viszonylag új, kb. fél éves, nehogy meghallja és megsértődjön, mert nagyon örültem neki és bajban lennék nélküle:)

      Törlés
  9. Kata, nagyon köszönöm a díjat, kedves vagy, hogy rám is gondoltál.
    Jó volt olvasni rólad. Gyönyörű vidéken laksz, odavagyok Székelyföldért. S hogy élnek a nagyszüleid, az nagyon jó dolog. Nekem az elődeim közül egy Nagymamám él, otthon, Kisdobán (Szilágyságban). Sajnos nagyon ritkán, úgy évente egyszer jutunk el hozzá. Az Anyákról pedig sokan gondolkodtunk szerintem hasonlóan. Én akkor láttam be, hogy bizony igaza volt, mikor saját gyerekeim lettek:-)

    VálaszTörlés
  10. Szia Kata! Nagyon örülök, hogy rád találtam! Mindig örül a szívem, ha csíkszeredaiba botlok a Neten! (:
    Ezúttal Ottis blogjáról találtam is. (:

    VálaszTörlés
  11. Kedves Kata! Nagyon köszönöm, hogy rám is gondoltál, én viszont nem küldöm tovább a díjat, nem tudok megfelelni a feltételeknek. Nem szeretnék magamról különösebben beszélni, elárulni bármit is, beszéljenek helyettem a mézeseim:)
    Sok sikert a továbbiakban is a blogoláshoz!

    VálaszTörlés