2012. október 15., hétfő

Baconos csirketorta

Ismét Blogkóstoló. Ezúttal Flóra konyháját sorsolta ki nekem hankka, a Blogkóstoló aktuális házigazdája, ahonnan nem is egy receptet néztem ki. Leghamarabb ezt a baconos csirketortát készítettem el, de nem ez lesz az utolsó. Sajnos nem lett annyira mutatós, mint ahogy szerettem volna, de nagyon finom volt, jó ötlet volt elkészíteni! Köszönet a receptért! :)




Baconos csirketorta

Hozzávalók:

2 csirkemell, 25 dkg bacon, 15 dkg sonka, 20 dkg reszelt sajt, liszt, 2 tojás, só, bors.

Elkészítés:

A csirkemelleket vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Egy kerek tűzálló tálat kirakunk bacon szeletekkel, úgy hogy középről indulunk és a végeik jól kilógjanak, hogy tudjuk majd visszahajtani. A csirkemellfiléket lisztbe, felvert tojásba és reszelt sajtba mártjuk, majd egy réteget ebből rakunk a baconszeletekre. Erre jön rá a sonka, majd ismét lisztbe, tojásba és sajtba mártott csirkemell. Amikor elfogynak a hozzávalók visszahajtjuk a baconszeleteket, hogy takarja a tetejét. Előmelegített 200 fokos sütőben kb 30-40 percig sütjük, amíg a bacon jól megpirul. Nekem elég sok levet engedett, így a végén megkell fordítsam, hogy az alján is megpiruljon a bacon.


7 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon jol nezz ki....hu de megennem :)
    puszika

    VálaszTörlés
  2. Hasonlóan készítem én is, nagy kedvenc nálunk. Szuper benne, hogy hidegen-melegen egyaránt megállja a helyét. A tiéd igazán étvágygerjesztőre sikerült :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik, én kicsit elégedetlenkedtem a kinézetével, de az íze kárpótolta :)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem nagyon jól néz ki! De a lényeg, hogy finom legyen:))
    Örülök, hogy ízlett!

    VálaszTörlés
  5. köretként fogyaszthatunk vele curry-s kukoricás rizset vagy grillezett zöldséget. Mindkettővel nagyon finom :D

    VálaszTörlés
  6. Szerintem nagyon jól választottál, és igenis guszta nálad is! :) Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom is volt! :)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem is nagyon jól néz ki a csirke tortád! Nagyon nagyon sok receptet találtam nálad amivel felkeltetted az érdeklődésemet. Szépen sorban végig fogok menni rajtuk:) Amit végül elkészítettem a blogkóstolóra az ez lett: http://mezeskalacskonyha.blogspot.hu/2012/10/sacher-muffin-bolgokostolo-5.html
    Nagyon köszönöm Neked, mesésen finom volt!

    VálaszTörlés