2012. augusztus 26., vasárnap

Ego Sum torta

A hétvégén az Ego Sum együttes születésnapja volt! Méghozzá az első! Bizony, már egy évesek és még mindig ugyanakkora (ha nem nagyobb) bennük a lelkesedés, a kitartás, a szórakoztatni-  és persze a szórakozni vágyás :) Mert ők úgy csinálják, nem csak szórakoztatnak, ők is nagyon jól érzik maguk közbe, ami látszik is, azt csinálják amit szeretnek, a legnagyobb élvezettel és ettől olyan varázslatosak. Egy év alatt is nagyon sokat fejlődtek, aminek nagyon sok próba, gyakorlás áll a hátterében. Aki eddig még nem volt fellépésükön, de lesz lehetősége rá, mindenképp menjen el, nagyon megéri. Az estét már ők maguk is különlegessé tették, de szerettem volna, ha nem csak ők adnak, hanem kapnak is. Elvégre születésnaposok :) Már nagyon rég elszerettem volna készíteni ezt a tortát, mert mikor megláttam az Erdélyi Konyha áprilisi lapszámában, ahol fázisfotókkal szerepel, "szerelem volt első látásra" :). A recept Edótól származik, köszönet érte, nagy sikert aratott! Nekem sajnos  szeletről nem sikerült fotót készítenem, de Edónál találtok. 





Ego Sum torta

Hozzávalók:

A piskótához:

4 tojás, 8 ek cukor, 8 ek liszt, késhegynyi sütőpor, 10 dkg durvára vágott dió

A krémhez:

4 tojássárgája, 2 tasak vanília ízű pudingpor, 7 dl tej, 12 dkg cukor, 1 ek liszt, 20 dkg sütőmargarin, 5 dkg étcsokoládé.

Díszítéshez és összerakáshoz:

20 dkg mogyorókrém, kb. 30-35 dkg babapiskóta, kevés tej, 2 dl habtejszín, neszkávé, 1,5 m szalag. 

Elkészítés:

Elkészítjük a piskótát: a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjékből kemény habot verünk. Hozzáadjuk a cukrot, elkeverjük benne, majd egyenként a tojássárgájákat, végül óvatosan hozzákavarjuk a sütőport és a lisztet. Zsírozott, lisztezett tortaformába öntjük, rászórjuk a durvára vágott diót és 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. Mikor még meleg, rákenjük a mogyorókrémet, majd hagyjuk kihűlni. Elkészítjük a krémet:  a tojássárgákat kikavarjuk a cukorral, a pudingporral, liszttel, és kb. 1 dl tejjel az összmennyiségből. A tejet feltesszük főzni, majd mikor már kezdene főzni, lehúzzuk a lángot, beleöntjük a pépet és folyamatos kavargatás közben sűrű krémmé főzzük. Elosztjuk két egyenlő részre, az egyikbe beletesszük az étcsokoládét, összekeverjük. Mikor már meghűltek, mindkét adagba 10-10 dkg margarint kavarunk. A kihűlt mogyorókrémes piskótára rákenjük a sárga krémet. Babapiskótákat egyenként tejbe mártjuk és egy réteget képezünk velük a tortára. Rákenjük a csokoládés krémet is. A hűtőszekrénybe tesszük, amíg megdermed, legjobb ha egy éjszakára. A tortát bevonjuk a tejszínhabban, majd a maradék krémbe neszkávét keverünk és tetszés szerint díszítjük. Körberakjuk az oldalát babapiskótával (nálam ez 28 darab volt), amit átkötünk szalaggal.

Az ünnepeltek :)



Fellépés közben

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű torta! Még sok ilyen évfordulót kívánok az együttesnek!
    Kata, ha megkérlek, nem kapcsolod ki a szóellenőrzőt?

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen Iza. Nem is tudtam, hogy be van kapcsolva, jó hogy mondod :) KI is kapcsoltam :)

    VálaszTörlés